Nyugtalan gyerekek - Hiperaktivitás és agresszió a serdülőkörban

Magyarországon mindenki tudni véli, mit jelent ez a szó: hiperaktivitás. Nomen est omen - mondják - hiperaktivitásról akkor beszélünk, ha a gyereket nem lehet leállítani, folyton jár a keze, a lába és a szája is. Ebben a könyvben azt szeretném bemutatni, hogy a hiperaktivitás valójában egészen mást jelent; többek között a figyelem, a koncentráció képességének zavarát. Milne Micimackójában nemcsak Tigris, de Malacka, Nyuszi és - most fogódzkodjanak meg - Füles és maga Micimackó is hiperaktív! Bemutatom őket, igyekszem rávilágítani legjellemzőbb tulajdonságaikra, és abban reménykedem: a szülők és a nevelők ráismernek azokra a gyerekekre, akikre jól illenek a Százholdas Pagony lakóinak vonásai. A könyv második részében az agresszivitással foglalkozom. Azzal, hogy milyen sokféleképpen lehet egy serdülő agresszív, a kamaszos versengéstől kezdve, a kötekedésen át, egészen az antiszociális magatartásig, a bűnözésig. Választ keresek az ősi kérdésre: amikor a gyermek, vagy a serdülő bűnözővé válik - és nem egyszer szörnyű bűncselekményeket követ el - viselkedése mögött genetikai szabályozást kell-e tételeznünk, vagy a környezet személyiségromboló hatását? Hangsúlyozom: keresem a választ; azt nem állítom, hogy meg is adom. Az olvasónak pedig - aki netán hiányolni fogja a kérdés megoldását - André Gide, francia író megszívlelendő mondatával üzenek: "Bízzál azokban, akik az igazságot keresik - és légy gyanakvó, ha valaki meg is találja".